Iskolánk tanulói minden évben megemlékeznek a víz világnapjáról, március 22-éről. Idén 21-én, pénteken az alsós és felsős osztályokban tanórák keretében foglalkoztak a gyerekek a vízzel kapcsolatos témákkal.
Reggel, becsengetés előtt az iskolarádió hívta fel a tanulók figyelmét rövid ismertetéssel a jeles napról.
A kicsiknél főként a vízzel és vízi élőlényekkel kapcsolatos kézműves foglalkozásé volt a főszerep.
Az első osztályban rajzokat készítettek halakról és más vízi állatokról. A másodikosok és harmadikosok plakátokat gyártottak.
A negyedikesek érdekes, színes és látványos vizes kísérleteket próbáltak ki, ismerkedtek a víz fizikai és kémiai tulajdonságaival. Kisfilmen keresztül tanultak a vízivás fontosságáról.
Testnevelés órákon vizes palackokkal végzett akadály-és sorversenyeken mérték össze ügyességüket.
Az ötödik osztályokban osztályfőnöki órák és technika keretén belül plakátokat készítettek a víz körforgásáról, különböző ízesítésű gyógyteák készítésével foglalkoztak.
Természettudomány órán a hatodikban és korábbi napokon, szerdán és csütörtökön az ötödikben teljes tanórán a vízivás fontosságáról néztek ismertető filmet, összehasonlították a különböző üdítők cukortartalmát, egészségükre gyakorolt hatását. Megdöbbentő volt számukra, hogy egy-egy általuk kedvelt üdítő mennyi hozzáadott cukrot tartalmaz. Egészséges alternatívaként a vízivás népszerűsítése volt a foglalkozás célja.
A hetedikesek és a nyolcadikosok vízzel kapcsolatos kísérleteket végeztek el, a vizet bontották alkotóelemeire, hidrogéngázra és oxigéngázra. Szivárványhidat is készítettek különböző színű ételfestékekkel színezett vizes főzőpoharakban, amellyel a kapilláris hatást figyelhették meg, hogy a folyadékok képesek szűk, keskeny térben a nehézségi erő ellenében is mozogni. A kísérleteket csoportmunkában, egymást segítve végezték el.
Emellett még vizes totóban mérték össze tudásukat a Föld vízkészletével és folyók, tavak ismeretével kapcsolatban.
Hetedik osztályban matematika órán vízzel és a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokon keresztül gyakorolták a tanulók a százalékszámítást.