Diáknap – Föld világnapja (2025.04.16.)

            Az idei diáknapot összekötöttük a Föld világnapjával. Iskolánk diákönkormányzata hetekkel korábban megkezdte a készülődést a diáknap lebonyolítására. Az előkészületek magukba foglalták a feladatokhoz kapcsolódó eszközök beszerzését is.

            Az Öttevényi Általános Iskolában több éves hagyomány, hogy diáknapot tartunk. Minden évben más programot találunk ki a tanulóknak. Idén a Föld világnapja volt a központi szerep.
Az idei program az volt, hogy a nyolcadik osztályos tanulók egy előadást tartottak nyolc órától, majd az előadás után egy tesztet töltettek ki a gyerekekkel, amit ki is értékeltek és a legjobbak minden osztályból jutalomban részesültek. Első két osztályban a környezettudatosság volt a téma. Harmadik és negyedik osztályban a környezetvédelem. Ötödik évfolyamon a környezetszennyezés veszélyére hívták fel a figyelmet a nyolcadikos tanulók. Hatodik osztályban a növény- és állatvédelemről tartották előadást. Hetedik évfolyamon pedig a tengeráramlatok és a légkör jelentőségére és az instabilitására koncentráltak a tanulók.
Minden évfolyamon gördülékenyen ment az előadás megtartása, fegyelmezetten és figyelmesen hallgatták végig a gyerekek. 
Ezek után volt egy kis pihenő a gyerekeknek és utána indult az iskolánkban már hagyományosnak számító ”színes” verseny. Ennek az a lényege, hogy az iskola tanulóit színek szerinti csapatokba osztjuk be első osztálytól a nyolcadik osztályig és együtt mennek különböző állomásokra, ahol mindenféle feladatot kell teljesíteniük. Mindig a nyolcadikos tanulók a csapatvezetőik, ők tartják egyben a csapatokat, figyelnek a fegyelemre és a feladatok pontos végrehajtásában is vezető szerepük van.
13+1 állomás volt idén. Minden állomáson egy pedagógus volt, aki kordinálta a feladatok végrehajtását. Az első állomáson a csapatok egyszerre voltak jelen, ahol meg kellett csinálniuk a menetlevelet, ide kerültek az állomásokon szerzett pontok beírása. A menetlevélnek Földdel kapcsolatosnak kellett lennie. Az ide beírt pontokat az állomások teljesítése után összegeztük és az első három helyezett csapat jutalomban részesült. A további 13 állomáson a következő Föld világnapjával kapcsolatos feladatok voltak:

  • darts nyilakkal kellett egy Föld alakú céltáblára dobni, ahol a földrészek különböző pontokat adtak
  • kosárlabdával kellett kosárra dobni és közben életkornak megfelelő kérdéseket kaptak, ha a kérdésre jó választ adtak és a labdával is betaláltak, akkor kaptak teljes pontot.
  • a csapatoknak virágokat kellett ültetniük az előre bekészített földdel megrakott cserepekbe és kaspókba
  • egy Földet kellett puzzleból kirakni a gyerekeknek, időre
  • különböző sportolókat kellett megnevezniük kép alapján, majd ezután a nemzetiségüket és a sportoló származási országának a fővárosát
  • szókereső, ahol magyarországi tájegységeket kellett megkeresni
  • activity, ahol a környezetvédelemmel kapcsolatos témák voltak
  • vetőmagok válogatása, időre
  • párosítás – mely kontinensen milyen állatok találhatóak
  • ki kellett válogatni mit lehet, és mit nem lehet komposztálni
  • célba dobás – dobozok a szelektív kukát színére voltak festve és azokba kellett labdákat dobni, amikre fel voltak írva különböző tárgyak (pl: műanyagpalack)
  • kvíz – Földdel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni
  • verset kellett írni megadott szavakkal a Földdel kapcsolatban

A nap végén, míg a pontk összesítésre kerültek , a gyerekek irányított aerobik mozgásban vettek részt amit az 5.B -s lányok vezettek. Ezek után felsorakoztak  csapatok és sor került az eredményhirdetésre.

            Az egész nap gördülékenyen zajlott le, a gyerekek figyelmezettek, de vidámak voltak és igyekeztek minden feladatnál a legjobbat nyújtani. Összeségében sikeres volt  2024/2025 tanév  Föld napjával összekötött diáknapja.